2015. január 8., csütörtök

Sorsforduló – 20. rész

Petra –

Nyugodtan beszélgessetek, kicsim, itt leszünk, de nem fogunk hallani – súgtam Viki fülébe, amikor kiértünk a tanyára.
Magára hagytuk a legelőnél, de nem mentünk túl messzire. Megálltunk a kerítésnél, hogy láthassuk, és ő is minket, de már ne halljuk egymást.
Szerinted mit mondhat nekik? – kérdezte Viktor a lányát és a köré gyűlő állatokat figyelve.
Nem tudom, de nem is az a lényeg. Megnyugszik tőle, majd meglátod. És te is megnyugodnál, ha letudnád végre azt a bizonyos beszélgetést.
Összerándult már a gondolatára is. Zsebre vágta a kezét és nekidőlt a kerítésnek, de nem fordult el Vikitől.
Nem tudom rászánni magam. Egy kis részem még mindig fél. Úgy érzem, ha kimondjuk, elszakad a minket összefűző szoros kötelék.
Tudom, hogy nehéz, de az érzelmeitek nem fognak elmúlni a szavaktól, ha maga a tény nem befolyásolta őket. Higgy nekem.
Más is van. Nem tudom eldönteni, hogy azt is eláruljam-e neki, ki az igazi édesapja.
Józsi örülne neki – Közbe akart szólni, de felemeltem a kezem, hogy várjon. –, de a lényeg most az, hogy Viki mit akar. Ha rákérdez, mondd el neki, ha nem, egyelőre ne hozd szóba.
Rendben. Gyűjtök egy kis erőt, aztán megteszem, ígérem.
Oké, de lehetőleg még a huszadik születésnapja előtt.
Viki odaszaladt hozzánk, megfogta a kezemet és a környező fák felé mutatott. Az elmúlt napok apátiája után szinte remegett az izgatottságtól, szemében makacs eltökéltség és egy kis félelem bujkált.
Sétálni szeretnél? – Bólintott és húzni kezdett. – Apa nem jöhet?
Ezen elgondolkodott, aztán őt is megragadta.
Amikor kiértünk a fák közé, elengedte a kezünket, előre szaladt, majd megállt és a lombok magasát figyelve körbefordult. Már tudtam, mit akar, és azt is, nem biztos, hogy meg tudja tenni. Odaléptem mellé.
Együtt, jó? Viktor, gyere te is. Üvölteni fogunk.
Viktor értetlenül, de engedelmeskedett és odaállt mellénk, mire az apró ujjak újra szorosan rámarkoltak a felnőtt kapaszkodókra.
Háromig számolok, utána kiáltsuk, hogy Á. Ne fogjátok vissza magatokat, rendben? Egy, kettő, három, áááááá!
Torkom szakadtából üvöltöttem, nem is gondoltam volna, hogy nekem is ekkora szükségem volt rá. Közben hallottam Viki vékonyka és Viktor mély hangját, és a visszhangot, ahogy kiáltásunk ide-oda verődött a magasban a sziklák között.
Amikor elhallgattam, felszabadult vigyorral néztem le Vikire.
Ez klassz volt, máskor is megismételhetnénk.
Ő is fültől-fülig mosolyt küldött felém, az elsőt, a Zolival történtek óta. Úgy éreztem, repülni tudnék.
Mi volt ez, lányok, kinek van erősebb hangja verseny?
Csak egy kis feszültséglevezetés. Azt ne mondd, hogy neked nem esett jól!
Körbenézett és megvonta a vállát.
Tőlem akár most azonnal megismételhetjük.
Viki felkuncogott és mutatta, hogy rendben, ő is benne van a ráadásban.
Megint számolni kezdtem, Viki tátogva csatlakozott, én pedig elmosolyodtam – apró lépések, de fontosak. Üvöltöttünk, ahogy bírtunk, az a néhány állat is felriadt, amik valahogy elsőre még bírták a gyűrődést. Amikor elhallgattunk, olyan csend lett, hogy a fák levelei között köröző szél susogásán kívül semmit nem hallottunk. Igaz, az én fülem csengett, szóval lehet, hogy csak azért nem hallottam mást.
Nevetgélve indultunk haza. Hihetetlenül megkönnyebbültem, hogy Viki újra a régi volt. Bár Viktort végig azzal nyugtattam a kórházban, hogy biztosan csak az idegen környezet teszi, aggódtam, hogy Zoli túl nagy kárt okozott, és nem csak a karjában. De szerencsére Viki erősebb, mint gondoltam.
A következő hetek újra boldog eseménytelenségben teltek, vagyis majdnem.
Viki vidám volt, a szokásos módon társalgott, és a konyhai sütögetések közben meg is szólalt. Gyanítottam, hogy a lovakkal is minden maradt a régiben. Sajnos a rémálmok is megmaradtak, bár egyre ritkultak az éjjeli ébredések.
Én, Viktor kérésére és hathatós meggyőzési módszerének köszönhetően, átköltöztem az ő szobájába. Viki nem tett rá megjegyzést, de reggelente továbbra is ő ébresztett, ami okozott némi kellemetlenséget.
Anna sokszor átjött, többször, mint szokott. Azt mondta, ráébredt, hogy túl kevés időt töltött a családjával, annak ellenére, hogy egy faluban éltek, és ezen mindenképpen változtatni akart.
Józsi is meglátogatott minket. Viktor nem örült, folyton Vikit leste, mit szól a dologhoz, én egyszerűen barátként kezeltem. Meghívtam a következő grillpartira és javasoltam, hogy hozzon magával valakit. Elfogadta a meghívást, hálás mosolya megérintett. Persze aztán meg is fizettem érte, mert jól összekaptunk Viktorral.
Hogy gondoltad, hogy csak úgy meghívod?!
Ezer bocsánat, elfelejtettem, hogy nincs döntési jogom. Legközelebb a menüt is veled állíttatom össze.
Tudod nagyon jól, hogy nem erre gondoltam. Ha rajtam múlna, már a feleségem lennél, és éppen annyi jogod van vendéget hívni, mint nekem. Nem a hatáskörödet kérdőjeleztem meg, hanem az ítélőképességedet.
Az más, máris jobban érzem magam. Nem vagyok elmeroggyant, csak meghívtam egy barátot a másik három mellé.
Persze tudtam, mi piszkálta Viktor csőrét, de azt akartam, ő mondja ki.
Ne forgasd ki a szavaimat! Ismered az érzéseimet, talán jobban, mint én magam, nem tudom, hogyan viszonyuljak Józsihoz, még nem emésztettem meg, hogy ő a lányom apja. Az Istenért, hiszen még azt sem dolgoztam fel, hogy nem én vagyok az, pedig azt évek óta tudom!
Tisztában vagyok vele, ahogy azzal is, hogy félsz, ugyanakkor tudom, hogy Józsi meg szeretné ismerni Vikit és a közelében akar lenni. Neked kellene a legjobban megértened őt. Szeretné a lányát, de nem lehet vele, nem lehet az apja, és nap, mint nap látja, hogy Viki téged tekint annak, téged szeret helyette. Nem vagyok én ellened, eszemben sincs olyat tenni, ami veszélyeztetné Viki velünk maradását. Józsi nem akarja elvenni tőled Vikit.
Honnan tudod?! Mi lesz, ha perre viszi, ha ragaszkodik a szülői jogaihoz?
Megtehetné, de nem fogja. Egyrészt, mert ahhoz túl tisztességes, másrészt, nem akar fájdalmat okozni Vikinek. És nem utolsó sorban azért, mert Melinda aláíratott vele egy nyilatkozatot, hogy nem formál jogot Vikire, kivéve, ha vele, mármint Melindával és veled is történne valami. Bár, nem tudom, ez mennyire hivatalos.
Viktor ledöbbent. Állt és csak tátogott.
Melinda… Miről beszélsz?
Józsi mesélte. Még előtted ismerték egymást, de szakítottak. Később összefutottak, akkor foganhatott Viki, de Melinda eltűnt. Mire megtalálta és felkereste, már négy hónapos terhes volt és a feleséged.
Akkor már több mint egy éve – számolt utána.
Sajnálom, de erről igazán nem Józsi tehet.
Úgy nézett rám, hogy inkább hátráltam egy lépést. Elszörnyedt magától, arcát a kezébe temette és megdörzsölte, majd a hajába túrt.
Ne haragudj. Mondd csak tovább.
Kérdőre vonta Melindát, aki elárulta neki, valóban lehetséges, hogy ő az apa, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy nem akar elválni tőled, és ha Józsi elárulja neked, soha nem láthatja a lányát. Később, Viki születése előtt Melinda kereste meg őt, és aláíratta vele azt a nyilatkozatot. Az állt benne, hogy Józsi semmilyen körülmények között nem tart igényt Vikire, még akkor sem, ha vele történik valami. Az egyetlen kivétel az volt, ha Vikinek senkije nem marad.
Ha történne vele valami?!
Ez engem is érdekelne… Józsi azt mondta, nem tudja, mire gondolhatott, de emiatt sokáig azt hitte, te ölted meg Melindát.
Hát ezért volt ennyire ellenséges! Jézusom, azt hitte, én öltem meg a lánya anyját. Hogyhogy mégis nálam hagyta Vikit?
Ha jól tudom, egyszer megpróbálta elvenni.
Megdörzsölte az állát és bűntudatosan lerogyott a kanapéra.
Igaz. Közvetlenül Melinda halála után hullámvölgybe kerültem. Nem tudtam segíteni Melindán, gyötört a bűntudat, ráadásul Viki nem beszélt. Attól féltem, örökölte az anyja gyenge idegzetét és őt is elveszítem. Inni kezdtem, szinte minden este ájultra ittam magam, miután letettem Vikit. Józsi árgus szemmel figyelt, most már azt is tudom, miért, és amikor látta rajtam a jeleket, felkeresett. Közölte velem, ha nem állok le, kihívja a gyámügyeseket. Kiütöttem és elzavartam. Egy héttel később megjelent egy kosztümös nővel, aki azt mondta, környezettanulmányt kell készítenie. Megrémültem. Leálltam az ivással és bebizonyítottam, hogy képes vagyok ellátni Vikit és biztosítani tudok számára mindent, amire szüksége lehet. Utána minden haragomat Józsira zúdítottam, ő lett az italpótlék, rajta vezettem le a feszültséget. – Keserűen elvigyorodott. – Szinte minden találkozásunkkor összevesztünk, bármin, ami épp az eszembe jutott, és mivel ő sem rajongott értem, készséggel benne volt a játékban, egyáltalán nem törekedett a kapcsolatunk rendezésére.
Vagyis mindent megtett, hogy Viki boldog legyen és biztonságban éljen, anélkül, hogy felfedte volna magát. Nem gondolod, hogy megérdemli, hogy szerepet kapjon Viki életében, mondjuk a család barátjaként?
Percekig csak ült, arcát eltakarva. Amikor végül felnézett, láttam a szemében a gyötrődést és a félelmet, ami szíven ütött, de tudtam, hogy helyesen cselekedtem.
Szeretnék előtte beszélni Vikivel.
Ebben maradtunk, de nem tűztünk ki időpontot. A péntek azonban egyre közeledett.
Csütörtökön hamarabb jött haza a rendelőből, már a tartásán láttam, hogy rászánta magát. Felálltam Viki mellől a homokozóból és a verandára telepedtem.
Figyeltem, ahogy közeledik Vikihez. A szívem majd megszakadt értük, tudtam, ez most mindkettejüknek nagyon nehéz és fájdalmas lesz. Meglepődtem, amikor Viktor intett, hogy menjek oda.
Viki azt szeretné, ha te is itt lennél.
Ennek örülök, köszönöm, Viktória.
Viki odajött és amikor leguggoltam, az ölembe ült, így Viktor is kénytelen volt leereszkedni hozzánk. Rekedten kezdett bele.
Kicsim, tudom, hogy sok mindenen mentünk keresztül, de van valami, amit még feltétlenül meg kell beszélnünk. Emlékszel, amikor a múltkor arról beszéltem neked, történjék bármi, én mindig téged foglak a legjobban szeretni? Ez mindig így volt, és mindig is így lesz. Nem számít, hogy csak ketten vagyunk-e vagy hárman, esetleg még többen.
Megfogta a kezem, a másikat pedig Viki felé nyújtotta.
Vikinek elkerekedett a szeme, de nem szólt. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy rossz felé tapogatózott. Erről persze nem ő tehetett, hanem Viktor, amit egy szemforgatással jeleztem is neki. Válaszként vágott egy grimaszt, vett egy nagy levegőt és tovább szorította a kezünket – reméltem, Vikiét kevésbé, mert az enyém már fájt.
És az sem befolyásolja, hogy én vagyok-e az édesapád vagy sem, mert a szívemben én vagyok az, és ez számít.
Amint ezt kimondta, Viki megdermedt az ölemben. Simogattam a hátát, de nem hiszem, hogy egyáltalán észrevette. Kis teste átforrósodott és pillanatok alatt átizzadta a pólóját, amiből már tudtam, meg akar szólalni. Bíztam benne, hogy Viktor nem rontja el.
Tudod?
Olyan halkan kérdezte, hogy alig hallottam meg. Viktor szeme felcsillant, de témánál maradt.
Régóta tudom, kicsim, még nagyon pici voltál, amikor anyu elmondta nekem. De már akkor sem érdekelt. Szeretlek és itt vagyok, hiába tudom az igazat. Bárki bármit mond, én vagyok az apukád és az is maradok, amíg csak szükséged van rám, sőt még utána is, rendben?
Viki bólintott, kis teste ellazult, de még nem nyugodott meg.
Nem adsz oda az igazi apukámnak, hogy neked is lehessen saját családod?
Szerintem ez volt a leghosszabb mondat, amit Viktor hallott tőle, mióta meghalt Melinda, de becsületére legyen mondva, ez sem térítette el.
Te vagy az én igazi családom, meg a nagyi, és most már Petra is. És, ha lesznek kistestvéreid, ők is a családunkhoz tartoznak majd. És ők is imádni fognak téged, akárcsak én. Te leszel a nagy és okos nővérük, tőled fogják megtanulni, hogyan kell járni és játszani, hogyan lehet egyenesen felhúzni a zoknit és a harisnyát, és tőled lesik majd el azt is, hogyan kell beszélni.
Viki elgondolkodott és komolyan bólintott.
Rendben. De akkor sokat kell beszélnem. Cserfes leszek, mint Kriszta néni kislánya és be sem áll majd a szám, és mindenki idegeire fogok menni.
Viktor felengedett és nevetve megölelt minket.
Sose bánd, napsugár, az egyik legszebb hang a világon a tiéd, és én mindig örülök, ha hallom. Mercédeszről is csak viccből mondott ilyet az anyukája.
De kiabálnom nem kell, ugye? – Bizonytalan volt a hangja és kicsit kétségbeesett.
Viktor tanácstalanul nézett rám, így én feleltem.
Nem, ha nem akarsz, sőt én egyenesen megköszönöm, ha nem teszed, de csak azért, mert a hangos kiabálástól mindig megfájdul a fejem. Brrr, azt nem szeretem. De azért néha lehet, például örömünkben, vagy mondjuk a hullámvasúton. Ott én mindig kiabálok. És néha dühömben is szoktam, képzeld, apukáddal is kiabáltam már. – Direkt nem vettem róla tudomást, hogy ijedten elkerekedik a szeme. – Bizony, alaposan leordítottam a haját. De azért megpróbálom visszafogni magam, ha tudom, mert a mérges kiabálás nagyon nem szép dolog. Ráadásul, most már szeretem apukádat, szóval nem is akarok vele kiabálni. De persze még előfordulhat, ha valami olyat tesz, amivel…
Nem tudtam folytatni, mert Viktor ott, abban a pillanatban megcsókolt, nem törődve sem Viki jelenlétével, sem a kíváncsi szomszédokkal.
Én pedig akkor is így fogom majd be a szád – mondta, mikor elhúzódott.
Viki felkuncogott és mindkettőnket átölelt.
Petra, ha apa nem is igazából az apukám, de mégis az, akkor te is lehetsz az anyukám?
A döbbenettől szólni sem tudtam, de Viktor nagyon élvezte a helyzetet.
Ezt már én is mondtam neki. És képzeld, nem adott választ, pedig az nagyon illetlen dolog ám.
Mindketten engem néztek, én meg zavaromban azt sem tudtam, hova bújjak. Ez aljas dolog volt Viktortól, a lánya előtt nem mondhattam nemet. Igaz, nem is akartam, de akkor is korainak tartottam még.
Már most is úgy szeretlek, mintha a kislányom volnál, Viktória. Abban a pillanatban megszerettelek, amikor bemutatkoztál nekem. És apukádat is nagyon szeretem.
Ez most azt jelenti, hogy leszel az anyukám?
Majdnem elnevettem magam. Tisztára, mint az apja, nem hagyta magát.
Igen, azt jelenti. Nagyon szívesen lennék az anyukád.
Két akkora puszit kaptam, egyiket Vikitől, másikat Viktortól, hogy mindkét fülem csengeni kezdett.
Viktor elhúzódott és a szemembe nézett.
Ez azt is jelenti, hogy az én kérdésemre is igen a válasz?
Milyen kérdésedre?
Elnevette magát és megint megölelt.
Rendben, akkor csak várj.
Ígéret volt a javából. Szó szerint beleborzongtam.
Másnap összegyűlt a kis csapat, hogy kellemes ételek és italok mellett, még kellemesebb társaságban töltsük a délutánt, estét. Viki eleinte úgy viselkedett, mint mindig, csupán mutogatással kommunikált, de egyikünk sem tett rá megjegyzést. Aztán szépen lassan felengedett és elkezdett minket, engem és az apját szócsőnek használni, megsúgta nekünk, hogy mit mondjunk. Már ez is akkora előrelépésnek számított, hogy mindenki meg volt rökönyödve.
Anna hol engem, hol Vikit kémlelte hitetlenkedve, Barbi egyszerűen sokkot kapott, Tomi pedig egyfolytában kérdezgette Vikit, mert tetszett neki az új játék.
Kicsit féltem, mi lesz, ha megjönnek Józsiék, mert tudtam, hogy Viki nem igazán szimpatizál vele a fél évvel ezelőtti incidens miatt. A félelmem bizonyos szintig be is igazolódott, Viki eleinte semmilyen módon nem reagált rá. De Józsit ez egyáltalán nem érte váratlanul, vele eddig is így viselkedett.
Annál kínosabb volt, hogy amikor beengedtem őket, egy pillanatra az egész társaság megfagyott, a levegő legalább tíz fokot hűlt.
Józsi egy feltűnően állapotos, visszahúzódó, fiatal nőt hozott magával, akit egyikünk sem ismert, tehát biztosan nem helybéli volt. A bemutatásokat celebrálva úgy érzetem magam, mint egy műsorvezető, akinek az a dolga, hogy életben tartsa a társalgást. Már izzadtam az erőfeszítéstől, amikor Viktor megkegyelmezett és megkérdezte, honnan ismerik egymást Zsuzsával.
Józsi a lányra nézett, mire az vállat vont.
Zsuzsát még a városban ismertem meg, amikor járőrként egyszer a házukhoz riasztottak betörés miatt. Hét hónapja segítségért fordult hozzám, én segítettem, most pedig itt vagyunk. A kicsi születése utánra tervezzük az esküvőt.
Anna jelentőségteljesen a mindenórás pocakra nézett, mire Zsuzsa elpirult, Józsi pedig elnevette magát.
Nem, a gyerek nem az enyém, legalábbis biológiailag. Igazán stílszerű, nem?
Esküszöm, nem az enyém! – nyögte be Viktor, mire mindketten harsány hahotában törtek ki.
Szegény Zsuzsa végképp nem tudta hova tenni a dolgot, kicsit meg is sértődött, de én örültem. Ha már nevetni is tudtak a dolgon, az azt jelentette, hogy kezdték elfogadni a helyzetet, és egymást.
Zsuzsát gyorsan bevontam a társalgásba, és Józsi is sugdosott valamit a fülébe, amitől láthatóan megnyugodott, így a hangulat újra normalizálódott. Látva apja jókedvét és a Józsival cserélt vállveregetéseket, lassan Viki is felengedett.
Tisztában voltam vele, hogy Józsira és Viktorra vár még egy nehéz beszélgetés, de azt is tudtam, hogy most már megoldják. Valószínűleg tettlegesség nélkül.




Folytatása következik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése